rájöttem, hogy biciklizni olyan, mint szerelmesnek lenni.

az elején csak a könnyed boldogság van, amikor vele vagy, meg a büszkeség, amikor külön neked kinyitják a kerthelyiség már lezárt hátsó kapuját, és az "érdemes élni" alapérzés. ez egészen addig tart, amíg éjszaka hazafelé, 3 saroknyira a célállomástól egyszercsak le nem dobja a láncot. csak akkor érzed át igazán a dolog lényegét, amikor nyakig olajosan tolod hazáig, és mielőtt bemész az ajtón, még egyszer, utoljára megpróbálod, és akkor sikerül visszatenni, és csakazértis mész egy kört a folyosón.

a fiúm szerint menő lettem. mármint eddig is menő voltam, de mostmár biciklis csajként is menő vagyok.

az viszont felháborító, hogy már 2 és fél sörtől is olyan szarul van a gyomrom, hogy azon csak a baconos-tojásos mcmuffin segít.

párbeszédek a fiúmmal:

- Nálunk hagytad egy csomó cuccodat, nem kellenek?

- Nem, direkt hagytam ott őket.

- Akkor még szerencse, hogy vannak. --- A kis kék neszesszered - milyen szó ez már és amúgy is, hogy kell ezt írni? - viszont kéne nekem.

- ??? A sminkjeimre vagy egyéb izgalmakra van szükséged belőle?

- Anyám abból akar a szakvizsgáján puskázni, mert ergonoómiailag pont jó.

mivel szeretteim jelentős része hosszabb-rövidebb ideig távol van/lesz, valamint olvastam, hogy a blogírás ideje lassan lejár, ezért most nekiállok írni. szeretek előre nosztalgiázni.

élménybeszámolókat nem kell várni, inkább csak élményeket meg vicci sztorikat, a (sajnos menetrendszerűen érkező) rinyálást pedig majd jó előre jelzem, RINYA ON címszóval.

szóval kedveskéim, olvassatok és szeressetek, ezt néha kommentekkel, néha ajándékokkal, esetleg csokival legyetek szívesek kimutatni.

köszönöm.